Facebook jelszó feltörés

Utolsó frissítés: 2014-02-20

Az alábbi fejezetben azokat a módszereket tekintjük át amivel Facebook jelszavakat lehet megszerezni és bemutatjuk hogyan lehet védekezni ellenük.

Facebook feltörés

A Facebook jelszó megszerző módszereket két csoportra lehet bontani. Az egyik csoportba azok a módszerek kerülnek ahol fizikai hozzáférés által tesznek szert a jelszavunkra a másik csoportba pedig azok a módszerek kerülnek, ahol távolról próbálják meg megszerezni a belépési kódjainkat.

Fizikai hozzáférés esetén a következő módszerekkel szerezhetőek meg jelszavak és egyéb bizalmas adatok:

 

Vannak olyan esetek, amikor a fizikai hozzáférés nem elegendő, mert a gépen jelszóval védtük le a belépést. Azonban a támadónak lehetősége van megkerülni ezt a védelmet és ezt kikerülve olyan, mintha nem is lett volna jelszó a gépen vagyis alkalmazni lehet a fent említett módszereket akkor is ha azt hisszük, hogy a gépünk jelszóval van védve. Ebben a fejezetben erről van szó bővebben :

A fentiek voltak azok a módszerek ahogy adatainkhoz hozzáférhetnek akkor, amennyiben fizikai hozzáférést szereznek a géphez (pl. betörés, lopás)

Fizikai hozzáférés megszerzése nélkül is lehetséges azonban, hogy adatainkhoz hozzáférjenek. Ezek a módszerek a következők :

Ezen kívül is vannak még módszerek az adataink eltulajdonítására. Ezek ismertetésére egy későbbi időpontban kerül sor itt az oldalon. (Man in The Middle támadások, ARP poisoning, DNS poisoning, XSS Shell támadás, stb)

355 comments

  • Nyuszika (2 days)

    Sziasztok !
    Valaki segítene hogy kell feltörni egy jelszót mert semmi nem sikerül?

  • rómeókanalas (2 days)

    a neve:rómeókanalas

  • Zoltán Kiss (3 days)

    szia Kedves Zoltán feltöröm a facebookodat

  • dzseni gelei (4 days)

    egy nap alatt el felejtettem a facebook jelszavamat segítség h be tudjak lépni. :)

  • Mátè (6 days)

    hello ! Vlaki segìtsen nekem facebook-t feltorni mert a barátnőm elèg furcsán kezdett viselkedni !! előre is köszönöm

  • kocze janos (6 days)

    Hali! Elfelejtettem a jelszavam feszen segitenel feltorni???? :)

  • Dzsenifer (1 week)

    Ki tud facebookot feltörni ?

  • irenke (1 week)

    sya facet szeretnek feltorni segits nrkem lecives nagyob fontos lebne

  • Hanko Katica (1 week)

    Felszeretnék tőrni egy facebookot segitene csak szojon jóó

    • Rézműves Ilona (6 days)

      Szia! nekem kellene egy kis segitség szeretném meg tudni a fészbuk jelszavát!!!!!!!!tudnál segiteni? felakarom törni minélhamarabb!

  • sandra olahova balogova (2 weeks)

    mert csunyan beszelt nekem

  • lea (2 weeks)

    facebookot tud e valaki feltorni???? :P

  • Horváth Ricsi (2 weeks)

    Helló !
    Segítségeteket Szeretném Kérni !
    Sajnos Nekem Minden Jelszavam Megvolt Jegyeztetve A Számítógépemen És Most Sehová Sem Tudok Belépni Mert Elromlott A Számítógépünk És Nincsenek Már meg :(
    Nagyon Fontos Lenne Belépni A Facebook Ba !Segítsetek Légyszíves!!!!

  • lizi (4 weeks)

    helo feltörnék egy facebookot segits leci

  • merci (4 weeks)

    Segitség kéne a hűlye hugom facebokját kéne feltörni mert már kurvára
    elegem lett belőle hogy ő még csak 12éves de már mindenki neki kell hogy
    patogjon remélem tudtsz segiteni.

  • Simon László (4 weeks)

    amelyik még egyszer feltöri a facebookon meg ölöm megkeresem és meg ölöm nem vicc!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4444444

  • Evike (4 weeks)

    Szia . tudnál nekem segíteni . Fel kéne egy facebookot törni igazából csak azt szertném megnézni hogy az az ittelő mit írkáld egy személlyel !! Nagyon fontos lenne !! Ha tudsz segíteni akkor kérlek szólj !! :)

    • norbert (4 weeks)

      Ha segítség kell–persze nem puszira….akkor írj:tarkosnorbert@freemail.hu face-gmail,,stb….

  • Tibor Kokuti (4 weeks)

    Szia!
    A feleségem Faccebookjára szeretnék bekukkantani, mivel gyanús lett. A belépés SMS-sel védett. Ha kell fizetek érte.

  • Curiosa (1 month)

    Szia! Annyira szeretnék néha benézni egy titkos csoportba a facebookon!!!! De nagyon nehéz bekerülni oda. Annyira titkos a csoport, hogy aki nem tag, az hiába üti be a face keresőjébe, ki sem adja. Csak annak aki már tag. :-( Te segítenél nekem, hogy néha olvasgathassak ott? Senkinek nem akarok beszólni, csak csöndben olvasgatni.

  • kozma Elvira (1 month)

    Sziasztok legyetek szívessek segíteni mert ell felejtettem a jelszavam mert vűltogattam és most nem enged be légyszi segíccsetek fel törni köszi puxx <3 :* :)

  • kozma Elvira (1 month)

    légyszíves segítsetek ell felejtettem a jelszómat :D

    • robidy65 (1 week)

      jelszó emlékeztető.! a emailedre elküldi az új jelszót.

  • ROLI (1 month)

    valaki tudna nekem segiteni feltörni egy facebook-ot nagyon fontos lenne…. :/

  • jasmin (2 months)

    Halihó! Valaki tudna segíteni nekem belenézni egy face fiókba ? Köszi, Jázmin

  • Vivien (2 months)

    Nagyon fontos lenne mert elfelejtettem a jelszavam

    • robidy65 (1 week)

      a jelszó emlékeztető elküldi a mailodra az új jelszót.

  • tothbela (2 months)

    Sziasztok!
    Úgy látom, hathatós segítséget még senki sem kapott.
    Csak olyanok jelentkeznek, akik lehúzzák az embert (freshener, hacker89), úgyhogy senki ne dőljön be nekik.
    Ha valaki mégis tud segíteni, vagy ár kapott segítséget, az ossza meg velem is!
    Előre is köszi: B. (tothbela63@ freemail.hu)

    • Jelszomester.hu (2 months)

      Itt a bejegyzésben és az emailben is leírtam hogyan lehet jelszavakat megszerezni. Te olyas valamit keresel ami nem létezik. Aki azt állítja létezik az mind csaló, de úgy látom ezt te is tapasztaltad.

      • dani szobonya (2 months)

        fel szeretném törni a facebookomat

      • facebook/start (1 month)

        Hallod Mit csináljak mikor valakinek fel akarom törni a fb jét jelszóját……..

      • ben01 (1 month)

        szia hogyan törhetném fel barátnőm facebbokját gyorsn és egyszerüen
        ?

      • Barbara Horváth (1 month)

        Mert elfelejtettem a jelszavam..

      • lilikee lilikee farkass (2 weeks)

        szia feltörték a facebookomat :(
        kérlek segidsj

  • gintoki (2 months)

    hali tudna valaki segiteni visszaszerezni a facebook jelszavam elég fontos lenne elöre is köszönöm

  • paula (2 months)

    ez jo lessz

  • jezsi (3 months)

    Sziasztok. hogyan tudnám megtudni a facebook jelszót anélkül hogy ne vevődjön észre?

  • Reni (3 months)

    Heló! Barátnőmnek a pasijához szeretnék belépni, az a baj, hogy nem tudom se az e-mail címet, se semmit hozzá, így nem tudok mit tenni. barátnőmhöz nem igazán szeretnék bemenni, pedig valahogy meg kéne tudnom mivel fenyegeti, zsarolja a srác.

    • ULISES (2 months)

      Nagyon egyszerű írj be random emailt és random jelszót. ezt próbálgasd addig amig ki nem dobja hogy “Nem sikerül bejelentkezned? ——> Segíts megtalálni a fiókomat”
      és ott beírod az illető nevét majd pedig egy ismerőse nevét.
      Onnantól ki van iktatva az hogy email cím keljen.
      csak a jelszót kell kitalálnod!
      Sok sikert nekem már tucatszor sikerült :D

      • Rézműves Ilona (6 days)

        Nem csinálnád meg nekem ezt lécike nagyon fontos lenne nekem sehogy sem sikerül :( :(

  • Otilia (3 months)

    Nagyon nagy szügségem lenne segítségre !!!!! A helyzet a következő : van egy facebook fiókom ami kb egy éve használaton kívül van, mert valaki feltörte és kicserélte a jelszót . Majd utánna regisztraltam egy új profilt amivel most megint bajban vagyok mert a telefonom amiről bejelentkezve voltam totálra törött , nem tudom sem a jelszót sem az emailt. Bárki tud nekem segíteni ?????

  • bot (3 months)

    Sziasztok!
    forigerilumia@hotmail.hu fiókomban nem tudok belépni, elfelejtettem a jelszavam és nagyon fontos lenne mivel oda vannak mentve a tel. számaim.

    Köszönöm foriboti@gmail.com

  • szandokán (3 months)

    Hello, szeretnék egy facebook jelszót feltörni, de kicsit aggódom, hogy az illető valahogy megtudja. Észlel belőle bármit?
    Az én szitum is azonos a fentiekkel, azt gondolom megcsalnak.
    Köszönöm szépen

    • ferike (3 months)

      Sziasztok akinek Tudok segiteni Fell törni a facebookját Segitek Bárkinek Irjatok freemailon :) : Speed1119@freemail.hu

      • reni (2 months)

        Szeretném vissza a jelszavamat!!!! Kerek mindekit,aki tud,segítsen!!!!!!! Köszönöm szdpen

      • Reszeg Nimrod (2 months)

        Szia szeretnem a segit segitsegedet kerni minel hamarab egy facebook fuiok feltoresehez a kovetkeszo Silivas Arnold Az email cimet nem tudom

      • Csilla (2 months)

        Sziaa…segítenél egy facebookot feltörni? :) Ha igen írj már e-mailben..köszönöm :)

      • Rézműves Ilona (6 days)

        Szia nekem nagyon nagy szükségem lenne rá hogy segits nekem feltörni :(

    • Csaba (3 months)

      szia!

      Kaptál segítséget a problémádhoz?

      • Tündi (3 months)

        valaki tudna nekem segiteni feltörni egy facebook-ot nagyon fontos lenne…. :/

  • pupos eliz (3 months)

    Kérlek segits feltörni a jelszavamat

  • Tóró Roland (3 months)

    Siasztok légyszives segitsenek, feltörték a citromailomat, és az baj hogy nem adtam meg az artelnatív email cimt és ezért nem tudok be lépni, se jelszó emlékesztetőt
    A facebookomat is fel törték nem tudok mit teni segítsenek ha tudnak
    Köszönöm!

  • liiina (3 months)

    Szijasztok
    Kerem segitsetek nekem!
    Tipikus feltekeny lany vagyok mer ugy erzem hogy a baratom megcsal kerlek segitsetel irjtok emaily

  • Rékaa (3 months)

    Heló! elfelejtettem a facebook jelszavam,és az email jelszavamat is. és valahoogy szeretnéém vissza kapni. légyszi segitsetek!

  • angyal zsuzsanna (4 months)

    fell szeretnéma a barátom fészét törni kérlek segics nekem..:(

    • krisztian (1 week)

      segitsetek feltőrni kovács eliz facebook ját léci és kőszi

      • zoli (1 week)

        én szeretem a focit nem szeretem a ha valaki hisztizik

  • katy (4 months)

    sziasztok egy fb jelszo kellene nagyon fontos lenne kèrlek titeket aki tud segiteni irjon . cncsziszi@citromail.hu. elöre is köszi

  • Meriiii :) (4 months)

    Itt az e-mail cime kalnai.martin
    Nagyon orulnek neki ha tudnal segiteni !!

  • Meriiii :) (4 months)

    Szia fel szeretnm torni a parom facebookjat mert gyanakszom arra hogy megcsalt

  • Balu 88 (4 months)

    Sziasztok valaki tudna segiteni hogyan tudom feltörni a barátnőm facebookjat ?? Szerintem megcsal !! Nagyon fontos lenne Előre is koszonom
    Kdaniel0004@gamil.com

  • tothbela (4 months)

    Sziasztok!
    Hotmail fiók feltöréséhez kéne segítség.
    tothbela63
    @
    freemail.hu
    Előre is köszi.

  • hcicus (4 months)

    Sziasztok!Szeretném segítségeteket kérni facebook jelszó megszerzéséhez!,mert a barátom átváltoztatta a jelszavát s szeretném tudni mit csinál a facen!!Ha valaki tud segíteni, írjon nekem a hcicus88@freemail.hu-ra4Elöre is köszönöm!

  • Kállai Ilona (4 months)

    Szia!
    SOS segítségre van szükségem! 9 hetes kismama vagyok, szeretném tudni,hogy megéri-e ettől az embertől babát vállalnom. Ő mindent kitöröl, de az a bizonyos valaki biztosan nem! Már csak bő 2 hetem van!
    kallaiilona@freemail.hu

  • kucsik krisztián (4 months)

    Szia segíteni kene profilt szeretnék feltörni a választ erre az email címre kérném: kucsik.krisztian@citromail.hu vagy itt köszönöm!!!

  • Cseh Dzsenifer (4 months)

    Léci segitsetek elfelejtetem a jelszomat segitsetek !!! Fontos lenne !!!!!

  • Detti (4 months)

    Szia! a barátnőm feltörte a facebookomat… nem szeretném megbosszulni vagy ilyesmi… csak mivel ő feltörte nekem meg kellett változtatnom… egy másik barátnőm figyelmeztetett h változtassam meg a jelszavam… de… Elfelejtettem a jelszavam… de sajnos az e-mail címem jelszavát is amivel regisztráltam facebookra… nem tudsz nekem segíteni feltörni a facebookomat??? … megköszönném!! … fontos lenne!!! … és mivel mikor megváltoztattam akkor kiléptettem minden felhasználóról és így nem tudtam megnézni sehol sem… szóval nagyon örülnék hogy ha segítesz nekem!!! az e-mail címem: farkasb.xd@gmail.com

  • kitty budai (5 months)

    Sziasztok valaki tudna nekem segíteni?

    a barátomat szeretném leleplezni mit is csinál a face-n.. valaki tudna segíteni ebben hogy megtudjam a jelszavát?
    előre is köszönöm

  • imre adam (5 months)

    valaki nem e tunda szegiteni nekem meg szeretnem nezni a élet tarsamnak a facebook jat hogy kikel irr es nem e csal meg kerem valki irjon a elmair ha tud valki segiteni email cimet tudodm

  • Revan (5 months)

    Sziasztok,kernek 1 kis segitseget,aki tudna facebook jelszavat feltorni,emailt azt tudok,jelszo kene,nagyon fontos lenne,irjon valaki kerem szepen -> hanibbal@citromail.hu
    Elore is koszonom

  • badboy (5 months)

    sziaa kérlek segits feltörni egy faceboot -ot barátnőm nek szeretném megnézni kérlek nagyon fontos lenne!!!

    itt az e-mail cimem!
    rolchee@citromail.hu

  • Egy lány (5 months)

    Segítsetek! Egy facebook jelszót szeretnék feltörni. Nagyon fontos lenne!!!

  • Aligens (5 months)

    Sziasztok valaki segitsen mar feltorni egy citromail fiokot.. Meghalalom..

  • Borbély Leticia (5 months)

    Sziasztok!! segitséet szeretnék kérni, ha valaki tudja hogy kell fel tőrni eggy fészt akkor segiccsen nekem.. valaki fel tőrte a fészem és nem tudok bele lépni valaki segitsen vissza feltőrni nekem—> borbely.leticia@freemail.hu

  • BoBence (5 months)

    Ha valaki tud segiteni akk irjon erre az emailre: bence.boths@gmail.com
    Egz facebook feltoresrol lenne szo nagyon fontos es surgos

  • Momo (6 months)

    Facemet kellene feltörni, mert nem férek hozzá…. SOS Ha tudsz segíteni írja momcsykakukacgmail.com címre. Köszönöm

  • Sziszifusz (6 months)

    Szia mindenki. Egy ismerösömnek van kettö facebokja. Az eggyiket valaki feltörteés azota nemtud bejelentkezni. Hiába probálkozik sehoogy nemtud bejelentkezni. Kérlek segitsetek. Nagyon szépen köszönöm.

  • aranyosi (6 months)

    Szia!

    Segítséget szeretnék kérni egy facebook profil feltöréséhez.
    Kérlek írj a címemre. Előre is köszönöm

  • MannyPaquio33 (6 months)

    I noticed that it’s hard to find your site in google, i found it on 15th spot, you should build some quality backlinks to rank it in google and increase traffic. I had the same problem with my website, your should search in google for – k2 seo services – it helped me a lot

  • PamutP (6 months)

    Sziasztok! Sürgősen beleszeretnék nézni egy facebook fiókba minden feltünés és jel nélkül hogy meggyőződjek valamiről.. Ki tud freemailos facebookot minden jel, és feltümés nélkül feltörni? Írjatok emailt, és írok nektek. Köszönöm szépen előre is nagyon sürgős

    • toth janos (5 months)

      hello.jani vagyok.olvastam hogy mi a problemad.azt szeretnem kerdezni hogy sikerult olyat talalnod aki segit ebben??az igazsag az hogy nekem is ez a gondom es en is olyat keresek aki tud ebben segiteni.esetleg ha van infod ilyenrol megadnad az elerhetoseget?nagyon megköszönnem.

  • lara (6 months)

    Szeretnék segitseget kérni szintén facebook jelszo feltörésében.

  • Falat (6 months)

    fb jelszót kellene feltörni.valaki tud segíteni?

    • matrix (6 months)

      tudok. vegyél fel skype-on. matrix.varazslo

      • hcicus (4 months)

        Szia!Nekem is tudnál segíteni? nagyon fontos lenne! Felvettelek skype-ra!Kérlek válaszolj!

  • ruzsena (6 months)

    szia en vagyok akivel osze vesztel

  • nandi (7 months)

    Nagyon fontosenne megtudnom egy facebook jelszavát aki tud segiteni meghálálom árba megegyezünk elöre is köszi utalni csak azután fogok ha már bennevagyok az említett fb fiokban csalók kiméljenek

    • matrix (6 months)

      vegyél fel skype-on. matrix.varazslo

      • peter (6 months)

        Szia. Facebook jelszó kellene, ha összejön, akkor gmail is, meghálálom.

      • peter (6 months)

        szia matrix.varazslo. facebook jelszó kellene, segíts légyszíves. honorálom

      • panna (6 months)

        és ha nincs skypeom hogy vehetném fel a kapcsolatot veled kedves matrix.varazslo?

      • Jázmin (2 months)

        Szia! Tudnál Nekem segíteni ?

  • zoli (7 months)

    Szia van màr 3 facebookos fiokom mert mindig elfelejtem a jelszot de a fiokokat csak ugy birom törölni ha belèpek kèrlek segits jelszo kène

  • szocslaszlo78 (7 months)

    egyszerusitse le valaki ezt a facebok jelszo feltorest

  • William Adam Markusz (7 months)

    nemtudom feltőrni a saját facebookomat kérek egy kis segítséget :D

  • Emese (7 months)

    Sziasztok! SOS segítséget szeretnék kérni a férjem megcsal, de folyamatosan tagadja, a facebook jelszavát szeretném kideríteni, ha lehetséges!
    Egy elkeseredett feleség! Köszönettel:

  • Fanorka (7 months)

    Sziasztok!
    Az a gond hogy a barátom howrseje jelszavát elfelejtette és nem tudja hogy-hogy kell letölteni a jelszó feltörőt.Valaki segítene?

  • lia0105 (7 months)

    sziasztok.valaki tudna nekem segíteni ? sehogy sem bírunk belépni anyukám facebookjába pedig fontos lenne.hogy tudnánk feltörni? köszi

  • melike (7 months)

    sziasztok! Vki segitsen a freemail jelxavam elfelejtetem sehogy se tom feltörni!léci segitsetek

  • mercike (7 months)

    ssziasztok seretném ha segitenétek feltörni a fészemet mert feltörték ha tudjátok segitsetek nekem mert nagyon jó volna köszönöm .!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Istvan (7 months)

    Barátnőm a gépemen facebookozott… levelezett a barátjával
    Majd tőrőlt mindent .
    Visszatudom „varázsolni” fejteni esetleg a jelszavakat ?
    emailok, facebook………..

    I
    istvan5613@freemail.hu

    • Gretchen (7 months)

      Szia tudnál segíteni facebookot feltörni? Szerintem megcsal a párom,de ő kitöröl mindent.. a nőnek a facebookja kéne vagy az övé,hogy tudjam figyelni,h törölget e. kérlek segits,nem akarom,hogy hülyének nézzenek..

  • dia (7 months)

    Szép estét, szeretném hogy a barátom facebookját fel lehet e törni, mivel gyanakszom a megcsalásra, nem tudom a jelszóját, ma észrevettem hogy az exével ír.. telefonjában megnéztem.. aggaszt a dolog nagyon, ha sikerülne feltörni akkor tudnám mi a helyzet, komoly vagy nem a kettejük dolga.
    Kérem segítsen!!!
    Köszönöm

  • Napalm (8 months)

    Sziasztok,

    Kérném a segítséget egy gmail-es cím feltörésében mert promnál életbeli problémáknak szeretnék utána járni.

    Köszönöm a segítséget!!
    N.

  • laci (8 months)

    narinari@gmail.hu címre írj

    köszi

  • laci (8 months)

    szia. a feleségemmel a válás szélén állunk ő tagadja de szerintem van valakije. a facebookja le van védve ha más helyről jelentkezik be SMS értesítés be van kapcsolva. így is fel tudnád törni???

    Fontos lenne mert ez bizonyíthatná hogy van e értelme küzdeni a kapcsolatért

    várom válaszod

    • Jelszomester.hu (8 months)

      Szia, én nem írok ide beírt e-mail címekre…. Ha írsz e-mailt , akkor válaszolok. Ha a gépéről lehet csak belépni, akkor a gépéről kellene belépni… akkor nem jelez az sms értesítő.

      • gyongyver ponya (7 months)

        szia leci segics hogy tudok fb t feltorni kosszy fontos

      • Anett (7 months)

        Szia ! A segítségedet kérném nagyon fontos lenne van egy srác akivel próbáljuk a kapcsinkat rendbe hozni és szeretném ha a facebookjába bele tudnék lesni . Az email címét tudom csak a jelszó rejtély . előre is köszi .

      • Gabika (6 months)

        Szia tudnál nekem segiteni abba hogy a barátomnak volt facebook fiókja de nem tudja a jelszót. És kellene neki!!! Nagyon megköszönném ha tudnál segiteni: )

      • Gréta (6 months)

        Szia, így ismeretlenül is!
        Nagyon nagy szükségem lenne a párom facebook jelszavára, azt gyanítom az ex-ével levelezget.
        Előre is köszönöm a segítséged!

      • peter (6 months)

        szia. face jelszó kellene, majd gmail. meghálálom

      • Nagy Goliat (6 months)

        Szia!
        Segitenél nekem a barátnőm facebook fiókjába hogy tudok belépni? Sajnos van egy rossz érzésem hogy megcsal!
        Segítségedet előre is köszönöm szépen!

      • Tornai Katalin (4 months)

        Szia Kata vagyok. A barátom fészét folyton feltöri 1 sárgalapos roma nő. Szeretnénk bevédeni a fészét és szeretnénk vvisszaadni neki a kölcsönt. Tudnál segíteni?csak egyszer szeretnénk felzörni a fészét lássa visszakapja amit másnak ad.

      • gábor (4 months)

        valaki segítsen a feleségem facebookját föl törni mert szeritnem félre megy vagyi s biztos!!választ köszönöm itt az emailcímem:abcdef88@citromail.hu

      • riska (4 months)

        szia megváltoztattam a facebook jelszavam és elfelejtettem mi volt és azt írja ki a gép hogy a jelszavad erről a gépről modosítóttad és nemtudom a freemailomon a jelszavam. erre az emailre tudnál írni nekem mi a teendő ilyen esetben? ccsabi2@freemail.hu előre is köszönöm

      • gabor (3 months)

        Szia szeretném feltörni a párom fb jét és a gmailjet! az othoni gépünkröl használja öket és a munkahelyi gépröl!
        Feltudom törni ugy hogy ne vegyeészre?
        én külföldön dolgozom és az z érzésem hogy megcsal és csak a pénzért van velem!

  • Griffin (8 months)

    Gmail,Citromail vagy Facebook jelszóra van szükségem privát célra.Csak komolyaknak,komoly jutalomért. griffin2014@hushmail.com

    • Griffin (8 months)

      A jó e-mail griffin 2013@hushmail.com

      • JelszoDoktor (8 months)

        szia
        tudok segiteni, evek ota torok fel jelszavakat. irtam emailt.

        • ria (8 months)

          valaki segitsen nekem

        • orsos attila (8 months)

          legyszives kene nekem is segitseg mert az eletasam masal iroga es fel kene neki torni aafacebokjat kerlek ir mionel hamarab es atobi resz letet meg beszeljul

        • Gabi (7 months)

          Nekem is kellene egy kis segitség!

        • Gabi (7 months)

          Irtam emailt,de nem válaszoltál..:(

        • Gábor (6 months)

          tudnál segíteni email jelszó feltörésben?
          Várom válaszod

        • petered (4 months)

          Szia! A ferjem megcsal, szeretnek belepni a gmail fiokjaba, az email cimet tudom, csak a jelszót nem, ja es nem szabad, hogy eszre vegye! Kerlek, irj, ha tudsz segiteni, itt vagyok 2 pici gyerekkel! Köszi! Edit

        • tothbela (3 months)

          Szia!
          Hotmail fiók feltöréséhez kéne segítség.
          tothbela63@freemail.hu
          Előre is köszi.

      • JelszoDoktor (8 months)

        Nem jok az email cimeid. Irj nekem
        jelszodoktor@gmail.hu

  • ritus (8 months)

    Nem rég feltörték a facebookomat.Szeretném megtudni hogyan lehet feltörni a facebookot,mert a leírásból nem jövök rá:

    • Z (7 months)

      Szia!irj!zotyi-sz@freemail.hu

      • danielghirangery (7 months)

        feltörték a facebook fiokomat,csináltam egy másikat de azt törölni szeretném de nem tudim hogyan?

  • Ági (8 months)

    Szia Márk, tudsz nekem fb-t feltörni? magnes5353@gmail.com

  • kicsi lány (8 months)

    segitség kéne hogy tok fel törni facet fontos lenne élet mulik ezen segitsetek kérlek !!! :(

    • Márk (8 months)

      Szia.!írj mailt

      • Napalm (8 months)

        Sziasztok,

        Kérném a segítséget egy gmail-es cím feltörésében mert promnál életbeli problémáknak szeretnék utána járni.

        Köszönöm a segítséget!!
        N.

      • keepwalking (7 months)

        szia tudnál segiteni egy facebook jelszóra lennem szükségem nagyon fontos

      • peter (6 months)

        szia márk. facebook jelszó kellene, és ha okés, akkor gmail is. meghálálom

      • peter (6 months)

        szia Márk. Tudnál segíteni facebook jelszó megszerzésében?
        Nagyon nagyon kellene.
        Péter
        hogy érhetlek el?

    • Márk (8 months)

      Szia!írj.e_bach@freemail.hu

    • Dzs (8 months)

      Szia!írj üzit..

    • lucas (8 months)

      Szia!Írj:e_bach@freemail.hu

    • lucas (8 months)

      Írj…..

      • Zoli (8 months)

        tudsz segíteni egy facebok feltörésben ?

  • valaki (8 months)

    valaki tudna segíteni fb-t és citromailt gmailt feltörni?részleteket emailba

  • Reni (8 months)

    Sziasztok!
    FB fiokba kene belepni, nagyon fontos lenne, tudna valaki segiteni?!

  • Reni (8 months)

    Sziasztok!

    FB fiokba kene belepni, nagyon fontos lenne, tudna valaki segiteni?!

  • (8 months)

    Sziasztok!! Valaki tudna segíteni két honapal ezelőtt feltörték a fb-mat és azóta nem tudok belépni hogy lehet ezt meg csinálni? Kérek benneteket segítsetek….

  • rubinstein (8 months)

    Nagyon sürgős segítség kellene. Facebookot szeretnék feltörni.Életnető lenne

    • Z (8 months)

      Szia!Írj:zotyi-sz@freemail.hu

    • Szabina (8 months)

      A másiknál meg elfelejtetem a jelszavamat :(

  • vexilla (8 months)

    Sziasztok, nagyon komoly segítség kellene egy facebookot kellene feltörni, életet menthet .Nagyon komoly..

  • fiu (8 months)

    helosztok barátom nak a barátnöje el felejtete a jelszavát segicsen már valaki mert elég sok minden van bene neki nagyon fontos lene (..szaloki.leila@facebook.com..)

  • ady (8 months)

    Elérhetőségem: rada.adel@freemail.hu

  • ady (8 months)

    Hello. Be szerettem volna lépni fb fiokomba és bejelentkezéskor azt irta ki h az e-mail cím nem felismerhető. Ilyenkor mit kell tennem?

  • mike (8 months)

    Szia márk, fel szeretném törni a párom facebookját, mert gyanusat észlelek, segits kérlek!!! Fontos ,segits légyszives

  • rr (8 months)

    Tesóm facebookját kéne feltörni mert mostanába sok a probléma vele. Valaki tud segíteni??????? előre is köszönöm.

  • füli (8 months)

    Sziasztok! Szeretném párom jelszavát megtudni facebook-on. Tudna valaki segíteni?

  • Zsuzsi (8 months)

    Sziasztok!

    Keresztlányom elfelejtette a facebook jelszavát,tudtok ebben segíteni?

  • V (8 months)

    En is egy jelszora lennek kivancsi,ha tud segiteni vki,fontos lenne elegge. a facebook e-mail: attilaszabo@freemail.hu

  • Gergo (8 months)

    Szeretnék egy fb profilt feltörni. Tudna nekem segíteni valaki?

    • Szabina (8 months)

      Sziasztok!! Valaki tudna segíteni két honapal ezelőtt feltörték a fb-mat és azóta nem tudok belépni hogy lehet ezt meg csinálni? Kérek benneteket segítsetek….

  • kavics (8 months)

    helló! kellene egy kis segítség!a kislányom facebookját kellene megnyitni de úgy hogy ne vegye észre.elég nagy gondok vannak körülötte.
    vlaki tud segíten? sürgős lenne…

    • Jennifer (8 months)

      tudnál segíteni elfelejtettem a facebook jelszom :/ ?

    • Dzs (8 months)

      Szia!írj cimet

      • kavics (8 months)

        sittes666@freemail.hu
        itt tudunk beszélni,köszi előre is!

      • dávid (8 months)

        hello lenne egy kérésem barátnőm facebook ját fel törték és szeretné újra használni és ezt szeretném fel töretni a lehetséges-e ?

      • Axion (8 months)

        Szia Tudsz segíteni jelszó feltörésben! Édesapám Fiókjára szeretne bejutni a családom! :S

      • Kaló Gábor (8 months)

        heló szeretnék belenézni a barátnőm facebook ába hogy meg tudjam kivel chatel (kivel csal meg) ezér kellene egy jó program amivel feltudnám törni a jelsző
        előre is kösz
        Gábor

  • zolikaaa (8 months)

    Helló!!! egy email címet szeretnék feltöretni mert eltulajdonitottak tölem valamit ami számomra nagyon fontos nem pénzbeli értéke van várom válaszodat a buksika2013@gmail.com címre.

  • eni (8 months)

    sziasztok tud itt valaki ebben a témában segíteni?

    • Rt (8 months)

      Tud valaki segíteni?

    • maya (8 months)

      szia tudnal segiteni nekem egy facebook profil feltoreseben?

    • Zsanett (8 months)

      szia szeretném a párom facebookját feltörni tudnál nekem segíteni? Légyszi nagyon fontos lenne!

    • Noni (8 months)

      Szia! Tudnál segíteni facebook feltörésben! fontos lenne légyszives

    • noni (8 months)

      besenyszog@freemail.hu légyszi ha tudsz fedd fel a kapcsolatot velem.

    • csj (8 months)

      Szia, segítenél nekem?

    • M.A. (8 months)

      Szia!tudnál nekem segíteni? :(

    • Gabi (8 months)

      Tudsz segiteni facebook jelszó megszerzésében?

  • Letti (8 months)

    Szeretnék 1 facebook profilt feltörni.
    Ezt hogyan lehetne megoldani???
    FONTOS LENNE!!! Köszi

    • Letti (8 months)

      Emailbe elküldeném az email címet amit felkéne törni.
      Az én email címem: niletty@gmail.com
      Nagyon köszönöm,ha vki tudna segíteni!!! S.O.S.!!!

    • Márk (8 months)

      Szia!Címed?

      • eni (8 months)

        Szia Márk!

        Tudnál nekem is segíteni?
        címem:encybaby@freemail.hu

        • lívia (7 months)

          Szia Márk Egy facebook jelszót szeretnék feltörni tudnál nekem segíteni nem a saját e-mail címem priviben írom

    • Bubuka (8 months)

      Szia Márk! tudnál nekem is segíteni feltörésben?

    • Evii (8 months)

      szia Márk nekem is tudnál segíteni?

    • Martin (7 months)

      Sia Márk neharagudj hogy zavarlak de látam hogy te feltucc törni fb béket Nagyon szepen megkösszönem ha tudnal nekem segiteni :)

  • valaki55 (8 months)

    S.O.S freemail feltörés!Az emailcímem gaborandy8402@gmail.com!

  • valaki55 (8 months)

    Valaki feltudná törni a freemail-emet S.O.S-be,mert elfelejtettem a jelszavamat!
    Erre az emailcímre kérem a segítségeket!Köszi!

    • Zs (8 months)

      Szia! email címed?

  • Péter (8 months)

    Irjatok emailt!!!!

  • martin (9 months)

    Heló valaki segitene feltörni a facem mert nem tom a jelszót és felkéne törni emailt küldök!

  • Dani (9 months)

    elfelejtettem a citromail jelszavam segítene valaki?

  • Móni (9 months)

    Szia. Van egy facebook fiókom aminek elfelejtettem a jelszavát, szeretném ha feltörnéd vagy csak segítenél feltörni. Nagyjából emlékszem a jelszóra csak pontosan beírni nem tudom. Segítenél?

  • Angelika (9 months)

    szia elfelejtettem a jelszomat szeretném hogy ha feltörnéd

    • Anonymus (9 months)

      Szia.ird meg az emailod..

      • KL (8 months)

        Üdvözlöm!

        Családi ügy miatt sos fontos lenne belépnem a párom facbook oldalára.
        A e-mail címét tudom, a jelszóval együtt, de jelszóváltással nem akarok belépni a facera, mert azt észreveszi, hiszen ő nem tud belépni majd, hanem meg kellene tudni a jelszavát.
        A facebookos emailba betudunk lépni, ott az utolsó módosításra küldött emailek megvannak, de sajnos a jelszót nem írja.
        Gondolkoztam még valamiféle keylogger programon is, csak az én számítógépes ismereteim igen korlátozottak, magyarul nem értek hozzá.
        Az általa használt I-Pad 4 retina tablethez esténként hozzáférek.
        Valahol olvastam, hogy emailból kellene megnyitni keylogger vagy valamilyen spy programot és abból telepíteni az adott gépen.

        Sos kérném a segítséget!

        Köszönöm!

        KL Budapest

  • J. (9 months)

    Segítség!!!Egy facebook vagy citromail-t.hogy tudok feltörni?? aki tudd segíteni,kérem írjon ide: jazminbabii@hotmail.com . Előre is köszönöm!

  • monih0426 (9 months)

    Sziasztok! Kérlek segítsetek! Fel kell törnőm a férjem fbját mert szerintem megcsal és én a gyerekét várom! Könyörgöm segítsetek hogyan kell.
    monih0426@gmail.com

  • jamie (9 months)

    Érdekes programok.

    Mondjuk le lehet szedni mindet egy normális torrent oldalról ingyé.

    • Jelszomester.hu (9 months)

      Nem a letöltéssel vannak gondok, hanem, hogy mikor melyiket mihez és hogyan használd. Persze ez is fent van a neten. Csak ha elakadsz valahol, akkor nem biztos, hogy kapásból találsz olyan embert aki segíteni fog (főleg, ha nem értesz géphez…)

  • Vivien (9 months)

    Lécci segitsetek : emese9807@citromail.hu

  • Dezső A Szép Fiú (9 months)

    feltörés

  • laura (9 months)

    kérlek segitsetek h tudnám fel törni a saját facém??? volt barátom megváltoztata a jelszom :(

  • bryant (10 months)

    Aki feltud törni fb-ot azonnal irjon vagy telefonon is a nap 24 orájban azonnal kifizetem s.o.s telefonszámot e-mail cimen kérjétek
    babcsa9@hotmail.com

  • Bella (10 months)

    Sziasztok! tudnátok nekem segíteni? a barátnőm facejét szeretném feltörni! aki tudja hogy hogyan kel az jeletkezzen!! kösziii!!!!! :D

    • csaba (9 months)

      szia..én is a baratnomet szeretnem feltorni, kaptal ra valaszt h h lehet???

  • bellacska (10 months)

    sziasztok! felkellne törnöm a a barátnőm facet mert 1 rohadt kétszínű stb. aki tud ebben segíteni az jeletkezzen köszönöm!!! :D

  • Kiakadva (10 months)

    Tegnap lelépett a jegyesem. Tudnom kell mi történt. Aki tud fész, gmail, hotmailben segíteni. Annak kifizetem a munkáját. Tudnom kell.

  • kerner timea (10 months)

    de miért van kód a kodott elkültem .de mikor fog mükődni a faacebokom .

  • Gabesz (10 months)

    Sziasztok en egy kozel állo személynek szeretném feltorni az egyik internetes oldalátt… az lenne a lényege a dolognak..h..olyan dolgokatt beszel rolam ami valojába nem is rolam szolnak és ezt szeretném megnézni a leveleibe .h..valojába kinek is beszéli ezt mert volt rá példa, hogy egy ismerosom oda jott hozzám és csak annyitt mondott, hogy nagyon nagyott csalodtam benned hol ott kopni nyelni nem tudtam, hogy valojába mirol is volt szo kérleg segitsetek itt az e-mail cimem ha valaki tudna segiteni nekem akkor az kérem irjon pocok40@freemail.hu

  • szikki (10 months)

    hello légyszi tudnál segiteni nkm?? nagyon fontos lenne légyszi irj, szikki21@indamail.hu

  • jojo (10 months)

    Aki feltőr nekeem egy facebokoot azt pénzel hálálom meg ! e-mail címem : josi063098@gmail.com VÁLASZT VÁROK csak e-mail cimem van !

  • dàvid (10 months)

    hali 3napja nem tudok pelèpni a volt fb,omba probàltam mindent, valaki segìtsen!

  • sulky (10 months)

    Hello!
    Nagyon sűrgősen kéne segítség, nem értek semmilyen feltörőhöz! Egy feltörésért azonnal kifizetném a teljes program árát! SOS!!!!!!
    Köszi!!!!!

    • gt (10 months)

      írj-freshener17@freemail.hu

  • cserkeszgabica (11 months)

    elfelejtetem ajelszavamat

  • norbert samu (11 months)

    Szia. Egy ismerősöm jelszavát szeretném megszerezni

  • attila (11 months)

    Hello! Elfelejtettem a face jelszomat!! segítsen valaki!!! felkellene törni hogy meg tudjam változtatni és ujra használni!! Előre is köszönöm!!

  • Barabas Annamaria (11 months)

    Sziasztok elfelejtettem a jelszavam mert tul sokan tudtak vagy feltortek :(

  • férfi (11 months)

    sziasztok fel kellene nekem a barátnőm facet törni aki fel tudja irjon .. esetleg fizetek is

  • Tamàs Alexadra (11 months)

    Email.: boxxos23@citromail.hu segitsetek fel törték az fb a segitséget ide varom ;koszi nektek fontos dolgog vanak bene

  • Tamàs Alexadra (11 months)

    Sziaztok feltörték a facebbokomat es nem tok bejelenkezni de nem tom de ell felejtetem az freemailot nem tom se gitenetek nekem valohogy feltörni vagy h azt h kell ?? Koszonom

  • Mercy (11 months)

    Sziasztok.!Tegnap megváltoztattam a jelszóm és már nem emlékszem rá…Na én nem mások fb akarom feltörni hanem a sajátomat.:’) az emailcímem jelszavát sem tudom már és a telefonszámomat sem adtam meg…most mittegyek?

  • Patrik (11 months)

    Sziasztok! Szerenték feltörni egy gyerek facebookját mert ellopott egy telefont és hátha ott üzenetben próbálta már eladni, vagy valami fontos lenne! segítsetek. Köszi

  • norbi (11 months)

    sziasztok segítséget szeretnék kérni.úgy érzem a barátnőm megcsal és szeretném feltörni a facebookját hogy megbizonyosodjam afelől hogy nem levelez más sráccal.előre is köszönöm a segítséget fontos lenne.a válaszokat
    nkepe@freemail.hu cimre várom mégegyszer nagyon köszönöm

  • mari (11 months)

    csá fel szeretném törne egy lányak a facebookját

  • aasdff (11 months)

    Képtelen vagyok felfogni, hogy páron komolyan azt gondolják, hogy a facebook feltörése egy pár kattintással megoldható…
    Ugyan már, ha ilyen egyszerű lenne, akkor mi a fenének kellene egyáltalán jelszó a használatóhoz, ha a 10 éves szomszéd Pistike is könnyedén beléphetne bárhova.

    NEM, ez k*rvára nem így működik. :)

  • Katalin Horváth (11 months)

    Hello bartomnak fel torném a fb ját mert ugy halotam meg csal kőszi :))

    • rb (11 months)

      írj,privát:freshener17@freemail.hu

    • Brigi (11 months)

      Szia nem nem !!

  • Rontó Márk (11 months)

    hello elfelejtettem a jelszavam kéneegykis segicség hogy megtudjam fontos dolgog vanak benne köszönöm szia szia :)

    • szilárd (11 months)

      szia felszeretném törni a barátnőm facebookját mert feltételezem hogy megcsal köszi heló :)

  • tibács (11 months)

    hello kéne egy kis segítség fel törni a haverom facjét mmert el felejtette a jelszót

    • sándor debreceni (11 months)

      elfelejteettem a jelszavam

  • Erika (11 months)

    sziasztok elfelejtettem a face jelszom kérlek segitsetek feltörni nagyon fontos lenne erika52@hotmail.hu

  • Talpas Péter (11 months)

    Helo.Megvaltoztattam a jelszavam es elfelejtettem.Sehova nem irtam le.Szeretnem feltorni a sajat fb omat.Fontos lenne.Kerlek segitsetek

  • balogh fanni (12 months)

    sziasztok!!! felszeretném törni a legj
    bb barátnőmnek a facebookját!!!

  • Mark (12 months)

    Udv ! Segitsegedet szeretnem kérni,fel kellene tőrni a regi fbomat.. email: farago9673@gmail.com.. nagyo szepn koszonom ! :)

  • liptak monika (12 months)

    sziasztok az e.mail meg van de a jelszo nincs

  • Nóra (12 months)

    Sziasztok!

    Valaki tudna nekem segíteni egy facebook jelszót feltörni?Fontos lenne!

  • Tamás (12 months)

    Sziasztok szeretném feltörni a leendő barátnőm facebookját hogy megbizonyosodjak afelől hogy hűséges.

  • adri (12 months)

    Szia Segítséget szeretnék kérni hogy hogyan kell másnak a facebookját feltörni vírus nélkül?! És ezt telefonon is lehet? Előre is köszi. :)

    • robi (12 months)

      Adri írj privátban:freshener17@freemail.hu

    • SZÜCS NIKOLETTA (12 months)

      SZIA SZERETNÉM HA SEGITENÉL MEG SZERETNÉM TUDNI A BARÁTOMNAK A JELSZAVÁT TUDNI VAGY HOGYAN KELL FELTÖRNI

    • suha jeno (11 months)

      nem tudom mi van nem tudok belépni a fb.ra!

  • balu (12 months)

    Aki megtudja nekem mondani, h ki törte fel a facebook profilomat … Annak számlára küldök 150 eurót !!! Persze bizonyittekkal !!!
    Email: kn89@azet.sk

  • dancsuu (12 months)

    Szia segítséget szeretnék kérni,a facebook fiókom feltörésében,mert nem tudom a jelszavam,és az e-mail címemet sem és nem tudom hogyan kell át írányítani a mostani e-mailomra:$

  • miklos (12 months)

    sziasztok valaki tudna segteni hogy egyeik anyám facét fertörni csak ugy

  • Patrik (12 months)

    szeretném feltörni a facebookomat mert elfelejtettem a jelszavam

  • Karolina Csóka (12 months)

    Szia
    Én nekem segitene kellene mert el felejtetem a jel szavam a facebookon és a fel törésben segitene kellene mert nem tudok bele lépni el felejtetem meg köszönöm..!!

  • Fresh (12 months)

    Szia!Elhiszem,hogy sok előnnyel is járnak ezek a lehetőségek,de az én esetemben alaptalan és vissza élés, hogy feltörik az Email és a Facebook fiókom. . Sajnos többször is megtörtént,és kénytelen vagyok erre megoldást találni. Ha egy mód van rá nem szeretnék a hatósághoz fordulni. Nagyon örülnék ha tudnál ebben nekem segiteni. Előre is köszönöm.

    • Jelszomester.hu (12 months)

      Szia,
      Sokféleképpen fel tudják törni a jelszavad, de azért ha óvatos vagy nem olyan könnyű. A legegyszerűbb, ha beállítod a facebookon belül, hogy csak a beállított kliensről lehessen belépni a jelszóval máshonnan csak sms ellenőrzés után. Ezt a gmailbe is be tudod állítani. így a jelszó ismeretében se fognak tudni belépni az oldaladra (csak ha az sms-t is megszerzik)

      • H Dani (10 months)

        Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot az e-mail címemen! :)
        Fontos kérdéseim lennének! Köszi!

  • Lali (12 months)

    Szia! Nekem olyan problémám lenne, hogy a lányomnak egyik osztálytársa csinált neki egy facebookot. Tudnál-e segíteni ennek a facebooknak a törlésében? Nagyon fontos lenne. Előre is köszönöm!

  • Botos joszef (12 months)

    köszönöm

  • vanessza (12 months)

    Hello nem jo a facebookomm nem tudom a jeloszomm kalihh_beby11@hotmail.com

  • Gábor (12 months)

    Sziasztok!! Aki felrudtörni facebook jelszavat az irjon az email címemre!!! Nagyon fontos lenne!! Elore is.koszonom! Bocsi!! Az email címeme!:- deakgabor232323@freemail.hu

  • Gábor (12 months)

    Sziasztok!! Aki felrudtörni facebook jelszavat az irjon az email címemre!!! Nagyon fontos lenne!! Elore is.koszonom!

  • S. Mark (12 months)

    Szia! Jelszomester,kernem a segitsegedet…Az egyik haverom Balint Alex (emailja balintalex98@fremail.hu) feltorte egy jatek(DArkorbit-ba)-ba a karim es ratette az o emmail cimjere…feltudnad torni kerlek szepen…fontos lenne 3 evig jatszottam a jatekkal ..:((

  • PAPAMACI (12 months)

    Szia Mester ! Komolyan lenne rá mód, hogy megtudjam a párom jelszavát ? Segítenél ?

    • Jelszomester.hu (12 months)

      Szia Papamaci! Leírom ide még egyszer mert bár kint van az oldalon valahogy mégse veszi figyelmbe senki.
      1. Nem törjük fel senkinek a jelszavát! Ez bűncselekmény és közületek se örülne senki, ha ÉN feltörném a jeszavait és belenéznék a személyes dolgaiba (Én se örülnék neki ha valaki idegen az én cuccaimba kotorászna!)
      2. Csak a feltehetőleg használható módszerek megismerésére van az oldalon lehetőség. Elsősorban védelmi szempontokat figyelembe véve. Hogy a megszerzett ismeretekkel ki mit kezd ez már az ő egyéni felelőssége.
      Mondjuk úgy, hogy ez egy “önvédelmi” tanfolyam, de a technikákat nem csak védekezésre lehet használni.
      3. Ezek a módszerek amik itt be vannak mutatva csak a közeli ismerősök körében működhetnek (barát, barátnő, férj, feleség, szerető, szülő, gyerek, barátok, munkatársak, satöbbi). Vadidegenek jelszavainak a megszerzése nem része az oldalon bemutatott módszereknek. Az ilyen módszerek halmozottan veszélyesek és gyakorlott szakértelem kellene hozzá (ez nem kezdőknek való) Ilyen módszerek nem kerülnek bemutatásra az oldalon.
      4. Aki értelmesen kérdez az értelmes választ fog kapni a kérdésére. Aki marhaságot kérdez, annak nem válaszolunk.
      5. Kérdéseket inkább e-mailben kell feltenni, mert ide a beírkálásokat nem mindig olvassuk.

      • Jakab Krisztina (12 months)

        Szia Szeretném a feltörni a fészem mert valaki meg változtata a jelszavam ès nem tudok be lèpni szeretnem a segitségeteket kérni ehez de minél elöb!
        Köszönetel Kriszti

        • Patrik (12 months)

          szeretném feltörni a facebookomat mert elfelejtettem a jelszavam

  • mano (12 months)

    Nem tudok belépni a facémba :c ez az emailom : manka17@citromail.hu valaki feltudja törni???

  • Tanyó Gusztáv (12 months)

    szevasz jelszomester kellene ennek a facebooknak a jelszava a feleségem facebookja , de elrontota és nem bir bele belépni sehogy se tudjuk megcsináálni , valami ojasmit irt be jelszonak h nem emlékszik rá , léci törd fel nekem . és emailba kűld el lécci fontos lenne köszi

  • Norbert Panyi (1 year)

    Sziasztok! Egy kis segitseget szeretnek kerni feltoresben, ha nem gond. npanyi@gmail.com

  • Mallat (1 year)

    Sziasztok, Face-ügyben kérek segítséget, természetesen megegyezve az árban! Kérlek írjatok: mallat@freemail.hu

  • batman (1 year)

    Üdv! Egy facebook profil jelszót szeretném ha meg szereznél úgy hogy az illető ezt ne tudja meg. Én úgy gondolom hogy alkalmas vagy erre a felkérésemre. Amennyiben tudsz nekem segíteni akkor légy szíves írj választ a trol@gmail.hu email címre. Segítő szándékodat előre is köszönöm!

  • vlki (1 year)

    Sziasztok!
    Aki ért facebook feltöréshez az írjon nekem egy emailt a
    :
    csak.egy.lany112@gmail.com
    -ra.
    Természetesen meghálálnám a segítséget. :)
    Thx.

  • kresszgsl (1 year)

    helló kérhetek segitségett..

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Szia, írd le, hogy miben segítsünk!

      • tymesz (1 year)

        Szia szeretném az exem facebook-ját feltórni.

        • tymesz (1 year)

          Törölném a kérésem

        • simon patrik (1 month)

          szeretném feltörnia simon patrik fészjét

      • Gyöngyi (4 months)

        Szia légyszi segitsetek h hogyan kell feltörni egy facebookot lépésről lépésre. Szerintem kibeszélnek a hátam mögött és tudni szeretném h mit!!

  • Tommy0101 (1 year)

    Aki feltör nekem egy facebook profilt MAGAS jutalomban részesül!! -írj nemeth232@citromail.hu !!

  • Pradán Bence (1 year)

    Szeretném fel törni a facekomat mert nem érdekel többet :P

  • ilona (1 year)

    Szeretném a feltörni a fészem mert valaki meg változtata a jelszavam ès nem tudok be lèpni szeretnem a segitségeteket kérni ehez de minél elöb!
    Köszönetel ilona

  • Komjáthi Nikolett (1 year)

    Szia szeretném a segítségedet kérni,gyanus dolgokat látok a férjemen,szeretném ha segítenél feltörni a facebook-ját.
    Köszi

  • alexszandra (1 year)

    fel szeretném törni a fészbukot

  • Tommy0101 (1 year)

    aki feltöri nekem a barátnőm a facebookját fizetek 10ezret. írj a nemeth232@freemail.hu-ra.

  • Anett (1 year)

    Sziasztok. Abban szeretném a segítségeteket kérni,hogy egyik reggel álmosan,alvó állapotban megváltoztattam a facebook jelszavam. Ezt is később onnan tudtam meg hogy én voltam,Telefonomban benne volt az előzmény hogy 9:39 perckor megváltoztattam. A probléma az,hogy elsődleges e-mail címként a régi freemailos címem volt megadva,ami már nagyon rég nem él. A másodlagosra meg nem küldi. Tudnátok nekem segíteni benne? Szeretném a jelszavamat. Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget

  • Réka (1 year)

    szia tudnál nekem segíteni??? az e mail cimemre irj köszike :)

  • Réka (1 year)

    Szia tudnál nkem segíteni??? az e-mail cimem re irj köszi és amint tudok irok vissza

  • P.Márk (1 year)

    Hogyan lehet feltörni a barátnőm facebookját?

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Olvasd el a fenti cikket és megtudod.

  • attis (1 year)

    Segítséget kérek! Sajnos a Facebookom nem enged be az oldalamra! smsben kéne,hogy a biztonsági kódod elküldje de csak üres SMS-t kapok amiben nincs kód! Így patthelyzetben vagyok, viszont fontos leveleket várok a közösségi oldalamon. Ha esetleg valakinek lenne egy jó ötlete,. hogy tudnám megoldani a problémámat nagyon szívesen meghallgatom! Előre is köszönöm.

  • perei zsuzsanna (1 year)

    Sziasztok!
    Valaki segítsen légyszi!Egy ideje az a gyanúm,hogy az egyik barátom olvassa facebookon a privát leveleimet.Mivel tudom,hogy nem rég megláthatta a jelszavamat így megvàltoztattam,megnyugodtam;de ma volt egy elszólása amiből az derűlt ki szàmomra,hogy ennek ellenére még mindig hozzá fér.Mit tegyek,hogy ne férjen hozzá.Nem vagyok számítógépzseni,ha lehet érthetően.Köszönöm!

    • Jelszomester.hu (1 year)

      1. vizsgáld át a géped, hogy nincs-e rajta valamilyen trójai program. Egy ingyenes anti vírus irtó is megteszi.
      2. Ha tiszta a géped, akkor állíts be új jelszót. 12 hosszú legyen legalább és legyen benne szám + betű is.
      3. Állíts be olyat, hogy más eszközről ne tudjanak belépni (ekkor még a jelszó ismeretében se fog tudni belépni senki, csak a te gépedről)
      4. sms-es azonosítót is beállthatsz -> így te más gépről sms-en keresztül be tudsz lépni.
      5. Ne tárolj bizalmas adatokat a facebookban. se a csevegéseket se a beszélgetéseket se a levelezéseket ne tárold. Töröld ki amint megbeszélted amit meg kellett beszélni…
      6. bizalmas információt ne itt beszélj meg….(telefonon, titkosított chaten vagy személyesen <- ezeket nehezebb lehallgatni)

  • endru (1 year)

    enis csak azert akrom mert lecsereltem a jelszot es smsbe kuldi el az aktivalo kodot es aza szamom mar nincs meg mert elhagytam reg

  • hajnal (1 year)

    Sziasztok! A párom egy másik lány miatt hagyott el, nagyon szemtelen módon. Segítséget szeretnék kérni, hogyan tudnék belépni a lány lapjára. Sajnos csak url-címet tudok, az e-mail címét nem. Nem akarok semmi mást csupán egyszer belépni és elolvasni az egymáshoz írott üzeneteket. Semmi gondot nem akarok, vagy valami rosszat tenni az életükben. Nem szeretném ha megtudná, hogy bent voltam. Így könnyebb lenne túltenni magam ezen az egészen. Vagyis tisztán láthassam a dolgokat. Köszönöm

    • zoli (1 year)

      szia igy jártam énis min te. csak ugy tudod el olvasni a beszélgetést ha tudod a freemail jelszavát a barátodnak, és jelszo emlékesztető kérni.szia zoli

  • Réka (1 year)

    Ez nagyon jó

  • Kristóf (1 year)

    Én csak azért szeretném ezt használni mert elfelejtettem a jelszavam és nem tudom megújítani hogy beléphessek

  • PÉTER (1 year)

    Menyi hűje bunkó ember baszd meg :)
    Meg csal a párom ?? meg ilyenek és így akarja kideríteni hogy feltöri a facebookját :)
    Szerintem ha a párod szeret és nincsen dugni valója a kor ha szépen meg kéred ö is meg mutassa neked a faceját ..
    Ha feltöröd a facebookját valakinek az törvényellenes dolog szóval lopásnak számit

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Ez kb olyan, mintha belenéznél a kedvesed telefonjába. elméletileg ez is bűncselekmény – mivel levéltitok megsértése kategóriájába esik. Viszont nem biztos, hogy ha feljelentést teszel a rendőrségen, akkor komolyan foglalkoznának a dologgal. Mert ebben az esetben annyi ilyen üggyel el lehetne árasztani a rendőrséget, hogy a tényleg komoly esetekre nem maradna se idejük se erőforrásuk.

      Ergo: ha családon belül csinálod nem biztos, hogy lesz következménye. ha viszont vadidegenek accountjával szórakozik valaki és lebukik, akkor 2-től 5 évig akár letöltendő büntetést is kaphat. Persze ez függ attól is, hogy mit csinált és a bírótól is.

      • Kovács Gizella (1 year)

        Helló Szeretném a Segítségedet kérni! Dobj rám egy emailt… Kérlek..

        • Jelszomester.hu (1 year)

          Szia,
          Elérhetőségünk: jelszomester@hotmail.com

          • Katika (8 months)

            Hello

            A barátom barátnőt tart és be szeretnék lépni a facebookjára, hogy elolvassam az egymás közötti üzeneteket

            Kérlek segits!

            Tudsz segiteni?
            Várom válaszod

  • noname (1 year)

    Sziasztok!
    Elég gáz hogy sokan így szeretnék kideríteni hogy a párja megcsalja-e.
    Gondolom aki gyanakodik annak megvan rá az oka hogy miért. Nem azt kell kideríteni hogy meg-e csal, először nézz magadban hogy egyáltalán miért fordulna meg ilyen a fejében, Talán bennem van a hiba.
    Sokaknak jó móka ha más Facebookjában túrkál, és visszaél más személyazonosságával, viszont ha ezt veled csinálnák akkor is ilyen jó móka lenne? Nem hiszem.
    És nem szép dolog más ember fb-jére felmenni ilyen módon.
    És afelől kérnék segítséget hogy azon ilyen jelszólopásokat hogyan, és mivel lehetne elkerülni?
    A válaszokat előre is köszönöm

  • Victoria Padar (1 year)

    Sziasztok.
    Nagyon nagy szüksgem lenne a segitségre, ugyanis én az ilyen programok használatához totál hülye vagyok. Van egy régi törölni szánt facebook profilom, de valójában nem tudom már se az emailt se a jelszót :S és fontos lenne. kérlek segitsetek

  • jozsef (1 year)

    szeretnek segitseget kerni mert a baratnom valamit sumakol szerintem a facebookon es utana szeretnek nezni ha lehet elore is koszonom

  • Gyurits Viktória (1 year)

    Hello !
    A barátnőmmel elfelejtettük a jelszavunkat, facebookon.
    Beszeretnénk lépni, de valaki megváltoztatta a jelszavunkat.
    Nagyon kéne, mert fontos dolgok vannak benne.
    Ha valaki tudna segíteni, hogy feltörjük, az lécci válaszoljon !
    Köszönjük !

  • Mex (1 year)

    Sziasztok! irtam az email címetekre,amit tudtok,légyszi válaszoljatok!!!! Előre is köszi!

  • ismeretlen (1 year)

    kösszi

    • Petter Dávid (7 months)

      tudni akarom a jelszavamat

  • Karcagi Csabi (1 year)

    Nagyon nagyon szépen kérlek titeket, hogy segítsetek nekem a barátnőm szerintem megcsal így van fenn Kata Kántor az én email címem:titkosvalaki@citromail.hu köszi előre is

  • egy szerelmes lány (1 year)

    én is szeretnék facebookot fel törnimert jo muris az egész, de egyszer volt egy olyan hogy a barátnőmnek láttam a jelszavát és az e-mail cimét és beléptem a facebookjába és annak a fiunak küldtem három szerelmes képet aki anna a lánnak teccik

    kérlek írjatok válaszaitokat várom: Egy Szerelmes Lány

  • Dani (1 year)

    Tesztelés szempontjából kipróbálom a módszereket,szeretnék írni egy blogot erről vagy egy oldalt készíteni,ha elkészül szívesen megosztom veletek.Tapasztalatokat várok emailben (kissdani1201@freemail.hu)!
    Üdv mindenkinek!

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Bármelyik módszerhez eléggé bele kell mélyedni a témába. Örülünk, ha megteszed – miután előfizettél. Rengeteg információt kell értelmezned. Például tudod, hogy mi az a REFUD? Vagy hogy távolról hogy tudsz olyan levelet küldeni valakinek ami úgy néz ki mintha valaki más küldte volna… és jogy ez a levél hogy tudja megkerülni a szolgáltatók SPAM szűrőjét? A módszerekhez elég sok ismeretet kell magadévá tenni. De ezért van az oldal, hogy akit érdekel az hozzájusson a szükséges információkhoz. Főleg azért, hogy egy ilyen támadási kísérletet könnyedén ki tudjon védeni.

    • martina (1 year)

      no jo akkor én segitek oké?

  • lilla derschner lilla (1 year)

    megint én vagyok az elfelejtetem a jelszomat és fell akarom törni

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Aki elfelejtette a jelszavát az egyszerűen kérjen jelszó emlékeztetőt, majd Facebook elküldi az email címére a jelszó módosításához szükséges linket.

  • Gabor (1 year)

    Sziasztok, en is szeretnek kerni segitseget egy Facebook jelszohoz
    Elöre is köszönom. mail cimem: gg.automarkt@gmx.de

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Szia, Tedd fel a kérdésed itt, hogy más is tanulhasson belőle, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot az elérhetőség menüpontban.

      • valentina (1 year)

        nekem is segicsetek letszi köszönöm

      • alex gaburoi (12 months)

        szia akor tadnal mondani valamit hogy a jelszafat meg lehete valtosztatni a nem tod engem nem enged be

      • Angelika (9 months)

        elfelejettem a jeszomat hogy ha feltörnéd

  • sanyo brigita (1 year)

    elfelejtetem a jelszomat és fell akarom törni

  • jónai krisztián (1 year)

    Szia!!
    egyik ismerősömnek feltörték a facét az email cime amiről regisztrált már megszünt mert nem lépet be már nagyon régen. szerinted így is feltudná törni a jelszavát

  • dzsiribike (1 year)

    Sziasztok! Tudna valaki segíteni? A csajom megcsal,és a facen írogat valami fickóval,jó lenne megtudni mit! Szeretnék belenézni a facebookjába!!!! Előre is köszönöm a segítséget! dzsiribike@citromail.hu

    • dzsiribike (1 year)

      Szia nézmeg a fecabokon az elmailcimit és ugy be irod a fecabok bejelenkésbe és adolneki egy ugy jelszot és ugy kell na mindegy probádd meg oké na szia

  • Mara (1 year)

    Kérlek vegyétek fel a kapcsolatot velem e-mailen keresztül,mert meg szeretnélek kérni benneteket valamire. Köszönettel: Mara

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Kedves Mara, javaslom, hogy inkább te vedd fel a kapcsolatot velünk e-mailben. az e-mail elérhetőséget megtalálod az oldalon. Üdv!

    • Fátyol Gina (1 year)

      sziasztok nem tudtok nekem segiteni mert felltörni a barátnömnek a fecáját mert nagyon kénee nekem segitsetek lécike na sziasztok

  • Jelszomester.hu (1 year)

    Figyelem: Jelszót nem törünk fel és aki ilyenre ajánlkozik bűncselekmény előkészületét követi el. Az oldal tartalmának segítségével meg lehet ismerni egyes módszereket amikkel kideríthetőek bizonyos információk – esetleg még egy jelszó is megszerezhető. De ezt a módszert mindenkinek magának kell alkalmaznia a saját környezetére, büntetőjogi felelősségének tudatában. Aki mások adatait jogtalanul megszerzi bűncselekményt követ el. Amennyiben hűtlenséggel kapcsolatos ügyről van szó, (vagy más családon belüli problémáról) a bíróságon ezzel védekezve esetleg ki tudja menteni magát és enyhébb ítéletet kaphat vagy felmentik. (De azért előtte tájékozódjon a témában) Ettől függetlenül az ismertetett módszereket mindenki csak a saját felelősségére használja. A keletkezett károkért minden esetben a módszer felhasználóját terheli minden felelősség.

  • zsolti (1 year)

    Segítene valaki egy face fiókot kellene feltörni. f.zsolti84@freemail.hu ide várom a segítők üzeneteit.

  • italoimre (1 year)

    Szép Napot Mindenkinek!

    Elkeserít engem az a tényező,hogy mennyi bizalmatlan ember,kétségbeesve kér itt segítséget…Elég szomorú hogy ilyen bizalmatlan,bizonytalan az emberi kapcsolatok többsége…Ezt én nehezen tudom feldolgozni,és kiábrándítónak tartom ezen tényeket…
    Ami a facebook feltöréseket illeti,én csak annyit tudok hozzáfűzni mindehhez,hogy aki ezen az oldalon regisztrál és párkapcsolatban van,vagy azt szeretne kiépíteni,az jobb ha minél előbb elfelejti a face-t…
    POTENCIÁLIS VESZÉLY forrás ez !!! Jómagam is társat keresek most éppen,de amíg a face-ről nem takaríttatom el magam ,kötve hiszem hogy összejönne…na nem azért mert bármi simlis dologban gondolkozok,hanem azért mert,sok az ember “jóakaróinak” a száma…
    Ha másért nem,hát irigységből,vagy csupán rosszindulatból…Bizony nem sok idő kellet hogy rájöjjek minderre,mi is megy itt,mert a jelek csak erre utaltak…Most már biztosan tudom hogy miért tartok még itt,és ezen fogok most változtatni ! Azoknak akik az ilyen feltöréses dolgokban gondolkoznak,azoknak csak annyit üzenek hogy jó szórakozást kívánok ezekhez a dedós kis játékokhoz ! Akik pedig ehhez asszisztálnak,azok meg SZÉGYEN-jék magukat…Gusztustalan ahogy az emberek viselkednek egymással,és hogy hiányzik belőlük a lelkiismeret és a bizalom nevű tényező…Jó magam az ilyen kapcsolatokból nem kérek,köszönöm,akkor maradok magamnak,ahogy már 16.éve megszoktam egyedül !…Én nem kérek itt semmiféle segítséget,nem azért jöttem erre az oldalra,csak kíváncsi voltam hogy miről is van itt szó !…Úgy tapasztalom hogy a GONOSZ már mindenütt ott van, bármerre is járok,és nem igen állítható meg ! Köszönöm hogy leírhattam ! Köszönöm hogy elolvasták !

    Tisztelettel: Kakas Imre.

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Kedves Imre,

      A te logikádból kiindulva, akkor akit megcsalnak és ki akarja nyomozni, hogy mi is történik pontosan, az ne tegyen semmit ? Ne járjon utána a dolgoknak ?
      Kíváncsi volnék, hogy ha te lennél ilyen helyzetben akkor is így nyilatkoznál-e….

  • Miszler Norbert (1 year)

    segitene valaki?14éve élek a feleségemmel és autista kisfiammal,nagyon furcsán viselkedik a feleségem és sok idöt tölt a facebok elöt ,valaki megtené ,hogy segitene a jelszot feltörni

  • balint zoltan (1 year)

    Szeretnem mehtudni abàratnom jelszavat a facre nagyonfontos lenne itt az e mailje antoniapop22@yahoo.com

  • gagg (1 year)

    szeretnem megtudni hogyan kell fészt feltörni mert nem tudodk a leirásbol rá jöni köszi :D

  • Tóth Anita (1 year)

    Nekem tudna valaki segíteni egy profil feltörésében? Ha valaki tud, akkor ezen a címen elér: t.ancsika88@freemail.hu

  • szijjarto andrea (1 year)

    sziasztok tudna valaki segiteni mert a facen uj jelszavat kértem mert a fiam feltörte.de elfelejtettem és nem tudok belépni ha valaki tud segitsen feltörni a faccemet nagyon sürgös lenne köszi szijjartoandrea@citromail.hu

    • Jelszomester.hu (1 year)

      Szia
      Miért nem kérsz akkor még egyszer újat?

      • Csak S Simán Elvira (1 month)

        sziasztok segíccsete mert én bolond váltogattam a jelszavam és hát most nem enged be légyszives segícsetek hogy kel fel törni :) előre is kköszönöm :)

  • Rita (1 year)

    Helló4
    Segítséget szeretnék kérni. A férjem megcsal, és most találtam meg a titkos email címét, amibe szeretnék betekinteni. Sajnos a jelszavát egyedül nem tudom feltörni. Az email címe: pdroid2@freemail.hu
    Egy kétségbeesett feleség várja a segítséget.Előre is köszönöm.

  • VARGA TAMÁS (1 year)

    KÖSZÖNÖM HOGY BELÉPHETTEM AZ OLDALRA!!!

  • moka (1 year)

    hello azzal a kérésel kereslek fel ,hogy a baratnöm halálra ,csalógat és felszeretnem törni a facebook-ját ,az e-mail cime :schweighoffer@freemail.hu nagyon örülnék ha tudnál segiteni !! elöre is köszönöm :9 szépnapot szija :)

  • rowing (3 months)

    na valaki tud facebookot tőr ni mert nagyon fell kélne egyet

  • Péter (4 weeks)

    szia tudnál segiteni a barátnöm facebookját szeretném megnézni . Csak nem tudom hogy milyen progival . Kérlek irj a megadott email-cimre . köszi .

  • Eme (4 weeks)

    Szia baratommal mar masfel eve vagxunk egyutt es felturn nsgyon rejtegeti a facebookat visszi a telefont mindenhova ketero valaszokat mond h hol van mitcsinal es ebben szeretnek segitseget kerni mert lassan megorulok a tudlansagban. Koszonom elore is a valaszt figyelni fogom az emailom :)

  • Campeh (4 weeks)

    Szia, érdekelne, hogy tudnál-e segíteni hogyan tudnék feltörni egy facebookot. Várom a válaszod!

  • Andrea (4 weeks)

    Szia, tudnál nekem abban segiteni, hogy hogyan lehetne megnéznem a férjem facebookját vagy gmailjét? Köszönöm.

  • zopm (3 weeks)

    Szia! Olvastam,hogy tudsz segíteni facebook feltörésben.
    a barátnőm oldalára szeretnék bejutni,mostanában sajnos nagyon furcsa lett. Irj a részletek miatt. Köszönöm

  • norbert (4 weeks)

    írj:tarlosnorbert@freemail.hu

  • Balogh Dzsenifer (3 weeks)

    Hello facét feltörni valaki tud

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


4 + = 6

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Go to Top